A
feszültséget vágni lehetett a lakásban. Olyan volt, mintha megállt volna az
idő, pedig peregtek a másodpercek az órán. Valahogy mégsem mert senki mozdulni
TaeMin kijelentését hallva.
-
Felelj, Kutya! – kiáltott fel a Vámpírlovag – Kérdeztelek! – dühöngött.
-
Ta-Tae...Min... – motyogta MinYoung, karját a Vámpírlovag felé nyújtotta.
-
Ebből most maradj ki, Asszony! – reagált erőteljesen, miközben MinYoungra
nézett.
-
Ne akarj harcba szállni velem, Vérszívó! – háborodott fel JongIn.
-
Ebből elég lesz! – állt fel az asztaltól SeungHyun, és a veszekedőkhöz sétált –
A kakaskodással semmit nem értek el! – lépett közéjük.
-
Hyung... – morgott a Vámpírlovag - ...te ezt nem értheted! – mormogta szavait az
orra alatt továbbra is.
-
Valóban nem érthetem, TaeMin... – pillantott a Vámpírlovagra - ...de mielőtt
JongIn torkának esnél, megkérdezhetnéd erről az Asszonyodat... – nézett
MinYoungra, majd vissza TaeMinre.
-
Miért kellene? – kerekedtek TaeMin vörös íriszei.
-
Ha akarna bármit is a Vérfarkastól, szerinted ilyen állapotban lenne? –
biccentett mosolyogva MinYoung irányába.
MinYoung
mellkasa még mindig erőteljesen emelkedett fel és le, fejét a Vérfarkas és a
Vámpírlovag között járatta. Lélegzetvisszafojtva néztük őket... TaeMin és
JongIn egymást méricskélte, SeungHyun igyekezett rendet tenni köztük, MinYoung
pedig az idegességtől lassan az ájulás szélére került. A nappaliban ácsorgók
felé néztem. MinAh és JiWon egymás derekát átkarolva figyelték a civakodást,
mögöttük LuHannal és JoonMyunnal. Tao idegesen fészkelődött mellettem, és én
sem voltam a leghiggadtabb állapotomban. JongHyun vörös szemei TaeMint
vizslatták... JunHong pedig láthatóan JongIn gondolatait fürkészte.
-
JongIn! – sétált előrébb LuHan.
-
Hyung? – kapta el a pillantását a Vámpírlovagról a megszólított.
-
Ideje indulnunk! – válaszolt határozottan.
-
Addig senki nem megy sehová, amíg nem kapok magyarázatot a kutya viselkedésére!
– háborgott még mindig TaeMin, kezei ökölbe szorultak.
-
TaeMin-ah... – lépett mögé JongHyun, kezeit a vállára tette - ...most már
csillapodj le!
-
Nem, Hyung! – fordult az idősebb felé.
-
De! – szorította meg finoman az egyik vállát – Csillapodj le! Foglalkozz a Menyasszonyoddal!
Miért nem őt kérdezed meg a történtekről?
-
Hyung? – értetlenkedett a fiatalabb Vámpírlovag.
-
SeungHyun Hyung is mondta, hogy MinYounggal kellene tisztáznod legelőször a
történteket.
-
...és mi lesz a Farkassal? – pillantott TaeMin JongInra.
-
Azt bízd ránk, Vámpírlovag! – szólalt meg LuHan – Majd mi számon kérjük őt! –
próbálta megnyugtatni.
-
Legyen! – biccentett aprót az ideges Vámpírlovag – Ezúttal megúsztad! –
meresztgette vörös íriszeit a Vérfarkasra.
-
Engedelmetekkel! – hajolt meg finoman LuHan.
-
Elnézést a kellemetlenségért... – hajolt meg JoonMyun is.
A
Vérfarkasok elköszöntek mindannyiunktól. TaeMin fújtatva sétált fel-alá a
nappaliban, MinYoung csak bámulta, ahogy idegesen jár-kel a helyiségben. MinAh
és JunHong az emeletre vonult, majd néhány pillanattal később JiWon és
SeungHyun is követte őket.
-
TaeMin-ah... – szólalt meg MinYoung - ...én nem akartam... – suttogta kissé
könnyes hangon a szavait.
-
Tudom... – válaszolt az ideges Vámpírlovag - ...de akkor is dühít! Nem... nem
kellett... – hirtelen elhallgatott, majd MinYoung szemeibe nézett.
-
Nem kellett volna megtörténnie? – kérdezte MinYoung alig hallhatóan, szemeit
lesütötte.
-
Nem ezt akartam mondani... – felelt picit morogva.
-
Akkor mit? – pillantott fel a Vámpírlovagra.
-
Nem... – nagyot nyelt - ...nem neki... nem neki kellett... – motyogta zavarodottan
- ...nem neki kellett volna... először...megcsókolnia... – utolsó szavát már
csak suttogta.
MinYoung
megdermedt TaeMin vallomását hallva... engem is sokkolt, és láthatóan
JongHyunt is váratlanul érte a fiatal Vámpírlovag vallomása. JongHyun a
kanapéhoz sétált, halvány mosolyra húzta ajkait, és kinyújtotta felém a kezét...
elmosolyodtam.
-
Hagyjuk őket magukra... – suttogta.
-
Szerintem is... – feleltem én is halkan - ...udvar? – kérdeztem.
-
Jó ötlet... – bólintott beleegyezően.
Kezemet
a tenyerébe simítottam... a hűvös érzésre megremegtem, mire még jobban
elmosolyodtam. Az ujjait azonnal összekulcsolta az én ujjaimmal, és finoman
megszorította a kezemet. Észrevétlenül kiosontunk a nappaliból, de csak a
teraszajtóig jutottunk... illetve mögé. Mindketten kíváncsiak voltunk
JongHyunnal, hogy mi fog történni most a bent maradtakkal.
MinYoung és TaeMin csak nézte egymást... nem szóltak a másikhoz... végül némi habozás után TaeMin tett egy lépést MinYoung felé. Pontosabban szólva tökéletes közelségbe került az Angyal és a Vámpírlovag. A testük összesimult, a tekintetük egészen elmélyült. TaeMin megfogta MinYoung kezeit, hüvelykujjával cirógatta a kézfejét, a homlokát az övéhez támasztotta... egy picit elmosolyodtam, akaratlanul megszorítottam JongHyun ujjait, mire még közelebb húzódott hozzám.
MinYoung és TaeMin csak nézte egymást... nem szóltak a másikhoz... végül némi habozás után TaeMin tett egy lépést MinYoung felé. Pontosabban szólva tökéletes közelségbe került az Angyal és a Vámpírlovag. A testük összesimult, a tekintetük egészen elmélyült. TaeMin megfogta MinYoung kezeit, hüvelykujjával cirógatta a kézfejét, a homlokát az övéhez támasztotta... egy picit elmosolyodtam, akaratlanul megszorítottam JongHyun ujjait, mire még közelebb húzódott hozzám.
TaeMin
lazított az ujjai szorításán, bal kezét MinYoung derekára csúsztatta, a húgom
beleremegett a gyengéd érintésbe. Jobb kezével az arcélén simított végig, újabb
remegéssel válaszolt MinYoung. TaeMin ujjai közé fogta MinYoung állát, hüvelykujjával
egy lágy mozdulattal simított végig az alsó ajkán... mintha a bűnös csók emlékét
törölte volna le.
MinYoung szemei szinte azonnal lecsukódtak a gyengéd érintéstől, és sóhajtott egy hatalmasat. TaeMin finom mosolyra húzta ajkait, majd MinYoung homlokához hajolt. Lágy, megértő és törődő csókot adott a homlokára, mire az Angyal teste ismét csak egy remegéssel válaszolt. A Vámpírlovag a nyakára vezette MinYoung karjait, majd magához húzta, és szorosan átölelte őt. Egybeolvadt a két teremtés... egy Lényként ringatóztak a nappaliban, és bújtak egymás karjaiba.
MinYoung szemei szinte azonnal lecsukódtak a gyengéd érintéstől, és sóhajtott egy hatalmasat. TaeMin finom mosolyra húzta ajkait, majd MinYoung homlokához hajolt. Lágy, megértő és törődő csókot adott a homlokára, mire az Angyal teste ismét csak egy remegéssel válaszolt. A Vámpírlovag a nyakára vezette MinYoung karjait, majd magához húzta, és szorosan átölelte őt. Egybeolvadt a két teremtés... egy Lényként ringatóztak a nappaliban, és bújtak egymás karjaiba.
-
Aranyosak... – mosolyogtam suttogva.
-
Nagyon... – válaszolt JongHyun - ...khm... Sung-ah... – szorította meg újra
kezemet.
-
Mi az? – néztem a Vámpírlovagra.
-
Nem rám tartozik, tudom, de muszáj megkérdeznem, mert nem hagy nyugtot...
-
Nem történt semmi köztem és Tao között... – feleltem mosolyogva.
JongHyun
megkönnyebbülten sóhajtott fel a hallottakra, és újra megszorította a
kézfejemet. Az emeleti ablak irányából pisszegést hallottam meg.
-
Unnie... – sziszegett MinAh az ablakból.
-
Mi az MinAh? – pillantottam fel.
-
Mit csináltok? – kérdezte suttogva, félig kilógva az ablakból.
-
Csak kíváncsi voltam, hogy kibékülnek-e... – feleltem mosolyogva.
-
...és kibékültek? – bukkant fel JunHong MinAh mellett az ablakban.
-
Igen... – bólogattam - ...kibékültek. Minden rendben van...
-
Látod... – fordult JunHong MinAh-hoz - ...mondtam, hogy nem kell aggódnod...
– puszilta meg az arcát.
-
Mondtad... de muszáj volt biztosra mennem... – válaszolta MinAh.
-
Na, elég lesz... – szakítottam félbe őket - ...visszavonulás nektek! –
mosolyogtam.
-
Megyünk... – lépett hátrébb JunHong az ablakból.
Még
láttam, ahogy JunHong a karjait MinAh derekára simítja, és lassan visszahúzza az
ablakból. Az ablak becsukódott. MinAh képességének hála... majd ők is
összebújtak. A kiszűrődő fény pedig megszűnt a szobában.
-
...és most? – szólalt meg a Vámpírlovagom.
-
Most semmi... – válaszoltam.
-
Csak megnyugtatni akartál az előbb? – húzott lassan hátrébb a teraszajtóból.
-
Mikor is? – tettettem az értetlent.
-
Amikor azt mondtad, hogy nem történt semmi közted és a Vérfarkas között... –
válaszolta.
-
Vérfarkasok és Vámpírlovagok... – ráztam meg a fejemet - ...elképesztőek
vagytok – mosolyogtam még mindig a Vámpírlovagomra.
-
Kérlek... Sung-ah... – nézett mélyen a szemeimbe, mindkét kezemet erősen
szorította.
-
Feleslegesen aggódsz, JongHyun... – szorítottam meg ösztönösen a kezeit.
-
Soha nem lehet felesleges... – suttogta, majd magához húzott.
Kezeimet
a nyakára vezette, karjait a derekam köré kulcsolta. Szorosan ölelt magához,
hiába számítottam hűvös érzésre, egyáltalán nem volt hideg a mellkasa... Még
jobban összekulcsoltam a karjaimat a nyakán, arcomat a kulcscsontjába fúrtam.
Foggal-körömmel tiltakoztam... eddig a napig. Tao felnyitotta a szememet, és
rávilágított a saját érzéseimre.
Valóban... ha tényleg közömbös lenne a számomra, akkor nem reagálnék remegéssel az érintéseire, nem nyugodnék meg a puszta jelenlététől sem. Nagyot sóhajtottam felismervén a saját érzéseimet... amiket már én is elfogadtam. Tartoztam valakihez, aki nem a húgaim közül volt való. A mai nap után hozzá akartam tartozni... a Vámpírlovaghoz, akinek a Menyasszonya voltam.
Valóban... ha tényleg közömbös lenne a számomra, akkor nem reagálnék remegéssel az érintéseire, nem nyugodnék meg a puszta jelenlététől sem. Nagyot sóhajtottam felismervén a saját érzéseimet... amiket már én is elfogadtam. Tartoztam valakihez, aki nem a húgaim közül volt való. A mai nap után hozzá akartam tartozni... a Vámpírlovaghoz, akinek a Menyasszonya voltam.
-
Sung-ah... – suttogott a fülembe.
-
Mondd... – motyogtam alig hallhatóan.
-
Eljössz velem holnap valahova? – még mindig a fülemhez hajolt.
-
El... – válaszoltam.
-
Köszönöm! – puszilt bele a nyakamba, majd lazított az ölelésén – Menj aludni...
– tessékelt be a nappaliba.
Még egyszer magamhoz öleltem, majd a kérésének eleget téve a hálószobám felé indultam. TaeMin elköszönt MinYoungtól, majd a legidősebb húgom is követett az emeletre, a két Vámpírlovag pedig a ma esti őrök szerepét töltötték be.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése